Az Alfa elfoglalása utáni pár év tűzszünet lehetőséget adott arra, hogy hőseink – amennyire lehet – rendezzék az életüket. Judy, aki régi nevén rejtőzött el, a CSU-1-en tanul, Giin a szabad államok kormányaiba beépült SE-tagokra vadászik, Yaan pedig két kislányát neveli a feleségével. A háború azonban újra fellángol, és hamarosan mindhárman a csatatéren találják magukat, ráadásul nem is mindig az egymással szembenéző seregek soraiban.
A háború alakulását a háttérben zajló árulások legalább annyira befolyásolják, mint maga a harc, de a politikai színtér mellett a Raas családnak szembe kell néznie saját árulóival is, és van, akit végül azok árulnak el, akikre az életét is rábízta volna.
Judy, a fiatal, különleges tehetségű nő gyerekként került a nagytekintélyű Raas családba, egyesek szerint botrányos körülmények között. A kaveni hagyományoknak megfelelően apjának, Giinnek kell férjhez adnia. Giin, a nagycsalád feje galaxis-szerte ismert üzletember és politikus. Megosztó személyiség, aki egyre szorongatottabb helyzetbe kerül a kiszakadtakkal kapcsolatos álláspontja miatt. Yaan – új nevén Paul – évekkel ezelőtt a Raas családot és ezzel a Kaven világát hagyta el, s lett kiszakadtként egy olyan hatalom magasan képzett katonája, amely régi családját is veszélyezteti. Az ogfák vöröse című első kötetben megismert szereplők baljós, világégéssel fenyegető események közepette igyekeznek elveik szerint helytállni, s ha lehet, életben maradni… A Csodaidők nagyregény; egy családé is, egy világé is. Észrevétlenül ragad magával sodró erejű cselekményével, fantasztikus lüktetésével.
“A Csodaidők világa különös, futurisztikus, gazdag fantáziával megalkotott világ. Sem rosszabb, sem jobb, mint a miénk, csak éppen más. Amikor azonban átlépsz ebbe a világba, ahol már több bolygón él az emberiség, mégsem csak álmélkodni fogsz, sok mindent ismerősnek is találsz. Mi még ugyan nem utazunk naprendszerek között, nem lépdelünk narancsszín gyepen vörös levelű fák árnyékában, nem ismerjük a háromdimenziós sakkot vagy a holokapcsolat döbbenetes lehetőségeit, de jól értjük az árvaházban növekvő Judy vágyait, a zsarnoki apa ellen lázadó Yaan indulatát, s Giin, a tekintélyes közösségi és szellemi vezető vívódásait. És ismerősök a családi erőterek is, ismerős a hagyományőrzés fészekmelege, a fiatalok forrófejűsége, a nagypolitika boszorkánykonyhája – vagy éppen a terrorizmus. A Csodaidők nagyregény; egy családé is, egy világé is. Észrevétlenül ragad magával ez a világ sodró erejű cselekményével, fantasztikus lüktetésével.”
Isten hozta a Nyájas Olvasót egy másik lehetséges és meglehetősen bizarr 20. század végi Angliában, ahol mindennapos az időutazás, kihalt állatfajok házilag klónozott példányai sétálgatnak a kertekben, virágzó feketepiacuk van a hamisított verseknek, és a művészeti irányzatok harcias hívei utcai csatákat vívnak egymással. Ebben a világban él Thursday Next, a rettenthetetlen irodalmi mesterdetektívnő, aki élete legnagyobb kihívásával szembesül, mikor a zseniális bűnöző, Acheron Hades a hírnév és a busás váltságdíj reményében elrabolja Charlotte Brontë nagyszerű regényének hősnőjét, Jane Eyre-t…