Azt hinnénk, étteremkritikusként dolgozni a világ egyik legjobb dolga. Ám amikor Ruth Reichl elkezdte a munkáját, rá kellett jönnie, hogy akár egy körözött bűnözőnek, neki is kiragasztják a fotóját az éttermek konyháiban, és jutalmat kap, aki leadja a drótot, mikorra várható a látogatása. Hiszen ha megjelenik egy étteremkritikus, azonnal vörös szőnyeget terítenek a lába elé – ha kér belőle, ha nem. Mit tehet ilyenkor, ha tudni akarja, mi az igazság? Így kezdődtek Ruth Reichl álruhás kalandjai. Először slampos parókát húzott a fejére, beszerzett egy divatjamúlt Armani-kosztümöt, és megszületett a frissen megözvegyült Molly Hollis, nyugdíjas tanárnő Birminghamből, aki hatalmas vagyont örökölt, és most ki akarja venni a részét minden földi jóból. Csakhogy az elegáns étterem, a Le Cirque vezetősége keresztülnézett Mollyn, és pocsékul szolgálta ki. Az eredmény: Reichl híres kettős kritikája az elegáns, felkapott Le Cirque-ről, ahová aztán álruha nélkül, mint a New York Times étteremkritikusa is ellátogatott, és ekkor körüludvaroltak a vacsoránál. Később sajnos elkezdték Mollyt egyre több helyen felismerni, ezért Reichl újabb parókákat vásárolt, színészet-órákat vett, és más karakterek bőrébe bújt: egyszer divatos lakberendező lett belőle, máskor hóbortos vörös hajú asszony. Se előtte, se utána senki nem vette ennyire komolyan az étteremkritikusi munkát. És ahogy Reichl az álruhákat váltogatta, kiderült, hogy nemcsak a külseje, hanem a jelleme is megváltozik az éppen alakított szerepek hatására. “Színház minden étterem… még a legszerényebb éttermek is felkínálják a lehetőséget, hogy – legalább egy rövid időre – más lehess, mint aki valójában vagy” – írja. Ez a könyv azoknak szól, akik szeretnek enni, szívesen járnak étterembe, és arra vágynak, hogy megismerjék, milyen egy hiteles, lefizethetetlen étteremkritikus élete.
Ruth Reichl a modern gasztronómia egyik legjelentősebb, sokoldalú személyisége: egyetemi tanár, a népszerű amerikai Gourmet Magazine főszerkesztője, több tévéműsor társproducere, a Modern Library 10 kötetes gasztronómiai sorozatának szerkesztője, rádiós műsorvezető. Számos könyvsiker fűződik a nevéhez. Korábban 6 éven át volt a New York Times rettegett, befolyásos kritikusa – szavai sikere vittek vagy tönkretettek számos éttermet. Teljes bejegyzés…
Zarah Ghahramani másodéves egyetemistát, a kivételes szépségű perzsa lányt, a költészet és a filozófia szerelmesét, egy tiltakozó diákmegmozdulás után zord biztonsági emberek betuszkolják egy autóba Teherán egyik forgalmas utcáján, és a hatalmasra duzzasztott „börtönvárosba”, az Evinbe szállítják. Zarah, akinek addigi élete csupa nevetés, szerelem, álmodozás és „reményteli fohász” volt, elképzelni sem tudja mi vár rá.
Az első kihallgatások során még szembeszáll vallatóival, mert tudja: semmi rosszat nem követett el. Csak azt akarta, hogy a hozzá hasonló lányoknak legyen joguk kipróbálni a tehetségüket, hogy szabadon sétálhassanak végig az utcán, miközben a szél a hajukba kap. Mert abban az Iránban, ahol Zarah felnőtt, nem volt elég tisztelni az iszlámot és csodálni szellemiségét, kötelező volt bigottan vallásosnak lenni. Az öltözködési törvény miatt a lányok nem tehették, amire a legjobban vágytak: nem csilloghattak a napfényben. Ám amikor Zarah és barátnői a rózsaszín cipő viselését tiltó törvény és a kötelezően szorosra kötött fejkendő ellen tiltakoztak, valójában sokkal súlyosabb és tragikusabb igazságtalanságok ellen emeltek fel a szavukat. Zarah és társai az olyan embertelen törvények ellen lázadtak fel, amelyek minden évben iráni nők ezreit kergetik öngyilkosságba.
Zarah maga is megdöbben, amikor a kínzások során felismeri: nem született hősnek, valójában gyenge és gyáva. Megrémíti a gondolat, hogy mit meg nem tenne azért, nehogy még egyszer megüssék. Amikor pedig gyönyörű haját is lenyírják, fejét kopaszra borotválják, megaláztatása még gyötrőbbé, még elviselhetetlenebbé válik. Már nem vágyik semmi másra, csak biztonságra, apja és anyja ölelésére. Ám a sötét autó újra megjelenik, és elindul a bekötött szemű lánnyal a városon kívüli pusztaság felé…
Gyönyörűen megírt, megrázó emlékirat – egy fiatal iráni nő igaz története. A vallomás végigvezet a büszkeség és a bátorság útján, majd a brutális és kegyetlen teheráni Evin börtönben megtapasztalt szüntelen félelmen és rettegésen, az állandó belső küzdelmen, egészen a végső árulásig – a túlélésért.
1998 szeptemberében Michael J. Fox az egész világot megdöbbentette bejelentésével, hogy Parkinson-kórja van, amellyel titokban már hét év óta küszködik. A művész azonban elfogadta a diagnózist, és amikor világszerte siratni kezdték, ő maga nem omlott össze. Könyvében ugyanazzal a szenvedéllyel, humorral és energiával írja meg életének, pályafutásának és a Parkinson-kór gyógyítása érdekében folytatott kampányának történetét, mint amilyennel tizennyolc éven át tucatnyi szerepét alakította.
Azt hinnénk, étteremkritikusként dolgozni a világ egyik legjobb dolga. Ám amikor Ruth Reichl elkezdte a munkáját, rá kellett jönnie, hogy akár egy körözött bűnözőnek, neki is kiragasztják a fotóját az éttermek konyháiban, és jutalmat kap, aki leadja a drótot, mikorra várható a látogatása. Hiszen ha megjelenik egy étteremkritikus, azonnal vörös szőnyeget terítenek a lába elé – ha kér belőle, ha nem. Mit tehet ilyenkor, ha tudni akarja, mi az igazság? Így kezdődtek Ruth Reichl álruhás kalandjai. Először slampos parókát húzott a fejére, beszerzett egy divatjamúlt Armani-kosztümöt, és megszületett a frissen megözvegyült Molly Hollis, nyugdíjas tanárnő Birminghamből, aki hatalmas vagyont örökölt, és most ki akarja venni a részét minden földi jóból. Csakhogy az elegáns étterem, a Le Cirque vezetősége keresztülnézett Mollyn, és pocsékul szolgálta ki. Az eredmény: Reichl híres kettős kritikája az elegáns, felkapott Le Cirque-ről, ahová aztán álruha nélkül, mint a New York Times étteremkritikusa is ellátogatott, és ekkor körüludvaroltak a vacsoránál. Később sajnos elkezdték Mollyt egyre több helyen felismerni, ezért Reichl újabb parókákat vásárolt, színészet-órákat vett, és más karakterek bőrébe bújt: egyszer divatos lakberendező lett belőle, máskor hóbortos vörös hajú asszony. Se előtte, se utána senki nem vette ennyire komolyan az étteremkritikusi munkát. És ahogy Reichl az álruhákat váltogatta, kiderült, hogy nemcsak a külseje, hanem a jelleme is megváltozik az éppen alakított szerepek hatására. “Színház minden étterem… még a legszerényebb éttermek is felkínálják a lehetőséget, hogy – legalább egy rövid időre – más lehess, mint aki valójában vagy” – írja. Ez a könyv azoknak szól, akik szeretnek enni, szívesen járnak étterembe, és arra vágynak, hogy megismerjék, milyen egy hiteles, lefizethetetlen étteremkritikus élete.
Zarah Ghahramani másodéves egyetemistát, a kivételes szépségű perzsa lányt, a költészet és a filozófia szerelmesét, egy tiltakozó diákmegmozdulás után zord biztonsági emberek betuszkolják egy autóba Teherán egyik forgalmas utcáján, és a hatalmasra duzzasztott „börtönvárosba”, az Evinbe szállítják. Zarah, akinek addigi élete csupa nevetés, szerelem, álmodozás és „reményteli fohász” volt, elképzelni sem tudja mi vár rá.
1998 szeptemberében Michael J. Fox az egész világot megdöbbentette bejelentésével, hogy Parkinson-kórja van, amellyel titokban már hét év óta küszködik. A művész azonban elfogadta a diagnózist, és amikor világszerte siratni kezdték, ő maga nem omlott össze. Könyvében ugyanazzal a szenvedéllyel, humorral és energiával írja meg életének, pályafutásának és a Parkinson-kór gyógyítása érdekében folytatott kampányának történetét, mint amilyennel tizennyolc éven át tucatnyi szerepét alakította.