Libba Bray: Lázadó angyalok

Bejegyezte: Mónika - Ekkor:

Gemma Doyle alig várja, hogy elutazzon a Spence Akadémiáról a karácsonyi szünetre, a barátnőivel töltse az időt Londonban, elegáns bálokra járjon, és ami már nem akkora mulatság, a betegeskedő apját ápolja. Miközben az 1896-os év szilveszterére készül, egy jóképű fiatalember, Lord Denby szeme akad meg Gemmán, vagy csak úgy tűnik? Mégis, a nagyvárosi forgatagban is egyre erőteljesebbek Gemma látomásai három fehérbe öltözött lányról, akikkel valami szörnyűség történt, amit csak a birodalmak tudnak megmagyarázni… Ellenállhatatlan a csábítás, és nemsokára Gemma, Felicity és Ann pillangóvá varázsolják a virágokat a birodalmak igéző világában, ahova csak Gemma révén juthatnak el. A lányok nagy örömére szeretett Pippájuk is itt várja őket, hogy teljessé tegye baráti körüket. De a birodalmakon belül és kívül is viharfelhők gyűlnek. Ismét megjelenik a rejtélyes Kartik, és meghagyja Gemmának, hogy meg kell keresnie a Templomot, és meg kell kötnie a varázslatot, különben rettenetes csapás éri. Gemma hajlandó eleget tenni Kartik tolakodó parancsának, jóllehet ez veszélyekkel jár, mert kalandjai során találkoznia kell az anyja legjobb barátnőjével, és jelenlegi ellenfelével, Kirkével.
Amíg Kirkét el nem pusztítja, Gemma nem töltheti be a sorsát. De Kirké megtalálása mind közül a legveszélyesebb feladat.

Nem szeretem, amikor egy könyvvel kapcsolatban spoilert sikerül elkapnom; sok esetben persze az illető nem is gondolja egy-egy icipici elejtett dologról, hogy az  másnak esetleg elveszi a kedvét az olvasástól. Ez alól bizony én sem vagyok kivétel, néha én is beleesem ebbe a hibába, ezért elhatároztam, hogy most “két” bejegyzést fogok írni, egyikben egyszerűen csak leírom, hogy milyen volt olvasni a Lázadó angyalokat, a másikban pedig háborogni fogok.

Ez a kötet a Gemma sorozat 2. része, és bár valószínűleg megállná a helyét így magában is, vétek lenne kihagyni az előző kötetet, a Rettentő gyönyörűséget, hiszen ez a történet ott folytatódik, ahol az abbamaradt. Továbbra is Gemma (az idegesítő “barátnői”Wink és a Kirké  utáni nyomozás van a középpontban, na meg a londoni élet, mert most nem a Spence titkokat rejtő falai között zajlanak az események, hanem a karácsonyi szünet miatt Londonba utaznak a lányok, ahol kicsit szabadabbaknak láthatjuk őket.

Ezt a könyvet valahogy nem sikerült olyan gyorsan olvasni, mint a korábbi részt, annyira nem volt már újszerű ez a birodalmak dolog és igazán nem is történt semmi olyan, ami miatt folyamatosan életben tartotta volna az érdeklődésemet, valahogy nem volt olyan titokzatos, de lehet ezt csak azért éreztem így, mert a felmerülő rejtvényeket kicsit előbb sikerült összeraknom, mint Gemmának. Mindent összevetve persze jó kis történet ez, megint lehet találgatni, hogy mi is fog történni, hogyan is alakulnak a dolgok.

Nem mondhatnám, hogy most Ann közelebb  került a szívemhez, mint eddig, mert nem. Akárhogyan is alakulnak a dolgai valahogy akkor sem tudom megkedvelni, mert ha tesz valami jót, utána biztos, hogy tesz valami “rossza”t is, amivel megint jön egy felkiáltás, hogy “jajj, ez az Ann…”. Gemma barátnői nem hiányoznának, ha nem lennének, sőt még lehet jobb is lenne úgy.

Nekem valahogy Kartik figurája a kezdetek óta nem szimpatikus, de most hogy bejött a képbe vetélytársként Simon, és választani kellett, hogy melyik oldalára állok, ki legyen Gemma párja, inkább Kartikot választottam és neki szurkoltam, még akkor is, ha az első néhány oldalon az történik, ami.

Miután elolvastam a könyvet, elgondolkodtam rajta, hogy mi jöhet a következő kötetben még, mert most megint egy olyan lezárást kaptunk, hogy akár itt vége is lehetne az egésznek, de tudjuk ugye, hogy nincs, mert jön a következő, lezáró rész, amit most már kicsit kevésbé lelkesen várok, de azért várom. Ha már megjelent volna, akkor tuti belekezdtem volna már. Szóval, ne hagyjátok ki ezt sem, mert ez is szuper a maga módján.

Spoiler – Mutat

Gemma a három lány közül számomra a legérettebb és szerintem a legokosabb is, éppen ezért tőle elvárná az ember, hogy bizonyos dolgokat észrevesz, úgy mint kirakja Hester Moore nevéből a majdnem Sarah Reese-Tome-t vagy pedig észreveszi, hogy Nell soha nem említette “Miss McCleethy ” látogatása után, hogy Kirkével találkozott volna, így gyanúsnak kellett volna lennie annak, hogy talán nem is ő az, akit keresnek. Ann és Felicity másról nem is tud Gemmával beszélni, mint hogy  menjenek át a birodalmakba, mert ott mennyire jó nekik, hát szerintem ezt is észre kellene venni, ezt a nagy mértékű kihasználást. Persze Gemmának is lehetnek hibái, legyenek is, nem bánom, csak ne állítsuk be néha totálisan butának.

Az előző rész végén sejthető volt, hogy Miss Moore még visszatérő szereplő lesz, de amikor először elkezdtem sejteni, hogy ő lesz a gonosz nem nagyon akartam hinni benne, nagyon jó színésznő volt, jól megtévesztette az embert.

Kicsit sajnáltam, hogy Nell meghalt, neki még el tudtam volna képzelni egy totális felépülést, annak viszont örülök, hogy Pippa többet valószínűleg már nem lesz központi szereplő, ugyanis Ann-nel együtt ő is eléggé idegesített.

Mi lehet a következő részben? A gonosz halott (persze az is lehet, hogy nem.) A varázslat megkötve. Rendet kell még rakni a birodalmakban? Vagy mi vár még ránk azon kívül, hogy Kartik és Gemma végre egy pár lesznek (vagy nem lesznek)?

Egy kis Wikipedia a sorozattal kapcsolatban itt. (Vigyázni vele, mert nem éppen spoiler mentes!)

Mónika véleménye szerint:
A ti véleményetek szerint:
60 szavazat. Szavazz te is!

Szólj hozzá te is!

Hozzászólás írásához lehetőséged van egy külső szolgáltatás felhasználójaként belépni, amennyiben rendelkezel ilyennel. Ha nincs fiókod egyik szolgáltatásnál sem, akkor válaszd a "Vendég felhasználó" gombot és töltsd ki a mezőket.



A * -al megjelölt mezők kitöltése kötekező!