H. B. Gilmour: Most már elég!

Bejegyezte: Kethy - Ekkor:

Slim pincérnőként dolgozik egy büfében. Élete szürke és unalmas, egészen addig a napig, mígnem találkozik a nagy Ő-vel. A jóképű, gazdag férfit Mitchnek hívják, és ami a lényeg: imádja Slimet. Hamarosan elérkezik az esküvő napja, idilli kertvárosi házba költöznek, majd megszületik kislányuk is. Boldogok, tökéletes családot alkotnak.

Az Arachnophobia után, eléggé idegenkedtem a gondolattól, hogy egy olyan könyvet olvassak, amit egy film alapján írtak, de aztán mégiscsak rábeszéltem magam, mondván, hogy nagyot nem csalódhatok, hiszen nem láttam a filmet.

Nos, csalódásról szó sincs! Bár a történet nem igen lesz újdonság senkinek, hiszen számtalan más hasonlóval találkozhattunk már, azaz az első sorok elolvasása után már tudjuk is a könyv végét. Smile Ennek ellenére azonban a sztori úgy van megírva, hogy végig izgalomba tartja az olvasót. Könnyen bele tudjuk magunkat élni hősnőnk hányattatásaiba.

Szeretem az ilyen könyveket, amik annyira lekötnek, hogy le se akarom tenni. Úgyhogy végre egy poszt, ahol a kiszámíthatóság mellé nem tudok más negatívumot tenni. Aki könnyed, de izgalmas olvasmányra vágyik és még nem látta a filmet, az bátran vegye a kezébe.

Kethy véleménye szerint:
A ti véleményetek szerint:
5 szavazat. Szavazz te is!

Szólj hozzá te is!

Hozzászólás írásához lehetőséged van egy külső szolgáltatás felhasználójaként belépni, amennyiben rendelkezel ilyennel. Ha nincs fiókod egyik szolgáltatásnál sem, akkor válaszd a "Vendég felhasználó" gombot és töltsd ki a mezőket.



A * -al megjelölt mezők kitöltése kötekező!